„Lee” Wuornos egyfelől haszonvágyból, másrészt a rajta egyre inkább elhatalmasodó, fékezhetetlen embergyűlöletből, nem utolsósorban – az első esetben bizonyítottan - önvédelemből követte el a fegyveres gyilkosságokat. Az első nagyjátékfilmes Patty Jenkins forgatókönyvíró-rendező munkája stiláris, művészi elő- és példaképének a hetvenes évek amerikai klasszikusait nevezte meg; részint ezért az apró epizódszerepben föllépő, hajdani Actors stúdiós (filmszínészként Elia Kazannál, a Wild River-ben  debütáló) Bruce Dern szerződtetése. Jenkins  – szándéka szerint a Hidegvérrel, A hóhér dala és a Sivár vidék nyomvonalán haladva – „szenvtelenséggel” igyekezett eljutni „egyfajta empátiáig”, egy szerelmi történetre fókuszálva. Noha nagy ívű törekvése nem sikerült, Wuornos élettörténete a bizonyíték, heroizálással vádolni igaztalan. A filmben nem szerepel egy statisztikai adat: Wuornos kétszázötvenezer (250.000.) férfival létesített szexuális „kapcsolatot”.  Húsz éven át, naponta, harmincöt „kuncsaftja” volt. Nem említődik, hogy apja, Leo Dale Pittman gyerekmolesztáló szociopata volt, aki egy kansasi börtönben kötötte föl magát. Wuornost (akit – miután anyja elvált az apától – testvéreivel együtt a  nagyszülők neveltek) nagyapja  szexuálisan molesztálta, majd tizenhárom évesen megerőszakolta. A férfi később öngyilkos lett. Wuornos tizennégy évesen szülte meg fiát, akit gondozásba adott. Egyszer ment férjhez. Szexuális identitását tekintve: biszexuális volt. Hollywoodban a transzplantáció és a transzformáció szinonim szavak. A színészi képességet, a kiugrási lehetőséget - meglehetősen gyakorta – a leadható-fölszedhető kilók számában, az arcra-testre malterként fölkent festék mennyiségében, a protézis(ok)ban mérik. A szörny-alakításért Oscar-díjjal jutalmazott – igéző zsiger-Nő, hajdani balett-táncos - a szerep kedvéért tizenöt kilóval súlyosabb Charlize Theron (második) bőrét Toni G. sminkmester (Grincs, A majmok bolygója), műfogsorát (egy a távoli, egy a közeli felvételekhez) Art Sakamotó készítette.  Erősen hiszem, hogy minden szerep kiosztásánál – eljátszásánál - alapvető az alkati azonosság. Ezt nevezhetjük úgy is, hogy: „ösztön”.  Leegyszerűsítve: nem mindegy, hogy Jeremy Irons-t, vagy Horn Gyulát maszkírozzuk az Operaház Fantomjának. Charlize Theron fizikai átalakulása lélegzetelállító, ám a színésznő nem tud meggyőzően létezni az új testben. Egy idő után zavarba ejtő, hogy nem karaktert formál, hanem karikíroz. Bizonyos pillanatokban  „önmaga” karikatúrája. Az általa „megrajzolt” szerep íve ritkán szökik magasabbra, mint hogy Wuornos egy lepattant texasi tahó, kezében sörös dobozzal, aki néha-néha jól oldalba vágja valamelyik férfi ismerősét, balhét csinál nyilvános helyeken, széles gesztikulációjával lesodorja a kribliket a kocsmapultról, majd hóna alá csapja a „csaját” – furcsálljuk, hogy nem böfög föl. Holott: Theron képes megmutatni, hogyan próbált fölhagyni ez az egyre kevésbé „emberi” lény a stricheléssel, hogy minden képesítés nélkül „polgári” állást szerezzen magának. Megdöbbentő, hogy’ áll az ormótlan testen a „női” zakó, a blúz, a szoknya, a lábon a borzalmas bakancs, a kézben a férfi bőrtáska. A szerelmes Wuornos illúziókat kergetett, miközben minden egyes nap beleverték a fejét a falba. Így ámokfutó lett, aki egy rémálomba fulladó éjjel után végezte ki első áldozatát, a közveszélyes Richard Malloryt, hogy megmentse az életét. Wuornos a Daytona meleg bárban ismerte meg a huszonnégy éves Tyria Moore-t (a filmben: Selby Wall), akit a szülei a nagynénikéjéhez küldtek, hogy megszabaduljon leszbikus hajlamától. Meglepő, hogy nem nyomtak a kezébe aszpirint. Patty Jenkins elképzelésének – hogy mindenekelőtt szerelmi történetet készít - Christina Ricci állta útját. Noha a huszonnégy éves Ricci a forgatáskor majd’ egykorú a „szereppel”, kamaszt játszik. Bevisz minket az erdőbe: Selby egyfelől infantilis, identitásában bizonytalan, ide-oda csapódó, szelíd-bájos Isten báránya, másrészt gátlástalan, erkölcstelen lejmoló. Ricci az utóbbit tartja fontosnak. A találkozásukkor az öngyilkosság mezsgyéjén egyensúlyozó „Lee” kis idő múlva függőségi kapcsolatba keveredik Selbyvel, akit – miután az távozott a nagynéni házából – el-, de inkább kitart. Érte hagyna föl a prostitúcióval, miatta megy vissza az országútra. Selbyt cseppet sem izgatja, honnan a pénz. „Lee” keresményéből shoppingol, „kölcsön veszi” a kocsiját, ha imponálni akar egy meleg bárban, Wuornos dúvad-történeteit sajátjaként adja elő. És hisztizik, ha nem mehet vidámparkba. „Lee” bevallja Selbynek az első gyilkosságot. A többiről nem beszél, ám Selby látja a kivágott újságcikkeket. Tudja, hogy élettársa gyilkol, kirabolja áldozatait, ellopja a kocsijukat. Theron – majd’ kivétel nélkül - kitűnő a „páros” jelenetekben, rendkívül érzékenyen képes megmutatni, hogyan kapaszkodna kétségbeesetten az őt kihasználó, és a kapcsolatot egyre kényelmetlenebbnek érző lányba, mielőtt végképp kicsúszna lába alól a talaj. Aileen Wuornos maga tette föl Tyria Moore-t a buszra. Wuornost 1991. január 9-én kapta el a rendőrség a floridai Last Resort kocsmában. Tyria Moore együttműködött a rendőrséggel, és – egy, a Wuornost leleplező telefonhívás kivételével -  többé nem beszélt hajdani társával. A siralomházban megtért Wuornos kifejezetten vágyta a halált. A rémet megelőzte számos, Wuornos élettörténetét feldolgozó film és könyv. Petty Jenkins korántsem „hibátlan” munkája a jó szüzsé, a remek epizódszereplők, kivált - a protézisek helyett a színészi formátumra, az emberi szellemre szavazó – Ricci miatt lett bátor, hatásos, felkavaró produkció.